A régi osztály

IV. évf. 2-3. szám (2007. március-április)

"Beírnak engem mindenféle könyvbe és minden módon számontartanak" - írta Dezsõ, a Kosztolányi. Persze más indíttatásból nézte a jelenséget, mint a pályakövetési vizsgálatok kitalálói. Dezsõnket jól számontartották, a saját kötetei mellett például a tankönyvekbe és mindennemû statisztikába bekerült. Adatként. Az iskola után idéntõl mink is bekerülünk jó kis statisztikákba.

A felsõoktatási törvény egyértelműen fogalmaz: a felsõoktatási intézményeknek ez évtõl kutya kötelességük követni a pályát, azaz folyamatosan figyelemmel kísérni a náluk végzettek munkaerõ-piaci helyzetét. Az adatszolgáltatás önkéntes. Az oktatási intézmény kötelezõ pályakövetése? Felvetõdik a kérdés: honnan, miért tudna az iskola egyrészt érdemben elérni bárkit, másrészt évek múltán rávenni arra, hogy elmondja, mennyit keres, hol dolgozik, hogy él? S hogyan tartaná ezt nyilván?
Magánban éppen a fõiskola utáni ötéves osztálytalálkozót szervezem. Vadászat telefonszámokra, e-mail címekre. Eltelt öt év, sokaknak már sokadszor változott a száma - van, akinek a neve is - azóta, de a változó technika segít.
Kutatás a neten, wiwen. Mi van veled, hogy vagy, család, gyerek, ház, autó - helyzetfelmérés. Igen, öt év nagy idõ, a szálak elszakadtak, ki tudja már, mi van Dezsõvel, Bernivel, Ritával. Osztálytársak voltunk. Zömmel egy rétegbõl, sokan egy térségbõl, ennek ellenére a szálak elszakadtak. Néha felmérjük, hol tart a másik, meg mi hol tartunk, de a kép sose nem lesz egységes. Szóval, építjük újra a kapcsolatokat, gyűjtjük az információfoszlányokat. Egykori barátok, ismerõsök, megannyi múltba veszõ közös élmény után. Hogy megint tudjunk egymás életének aktualitásairól, aztán legközelebb tíz év múlva megint megismerünk egy részt a másikból. Ez is egyfajta pályakövetés.
Miért működne ez az iskola, az intézmény esetében? Konkrét példa a kisvárosi önkormányzat elõtt segélyosztási idõszakban felsorakozó nívós terepjárók esete. A hátrányos helyzetűek segítésére létrejött alapítvány széles, ugyanakkor zártkörű, szokásos esti konyakozós, szivarozós, természetesen papíron minimálbéres vendégkörre épülõ bulija. Vagy akár a kis honoráriumból tengõdõ Dezsõ, a kis Kosztolányi és művésztársai kitépett kézirattal fizetéses fogyasztásai, a számlát nem ismerõ belsõépítész, a testnevelõtanár, aki maszekben feketén angolt tanít. És önkéntesen adatszolgáltat, s csakis a színtiszta igazat...
Tegyük fel, mégis összejön néhány adat. A statisztika csupán irányt mutat. Kinek-kinek azt, amit látni szeretne belõle. Ahogy nem jelenti egy házasságkötési statisztika a szerelmek számát, ahogy nem tudhatjuk, hogy száz évekkel ezelõtt az életüket egy párral leélõ õseink csak statisztikailag voltak-e boldogok. Azonban mindig meg lehet magyarázni, hogy miért lesz a hogyan. Egy statisztika meg pláne meggyõzõen segíthet az érvelésben. Alapvetõen jó dolog kellene legyen ez a pályakövetõsdi. De magyar vagyok, a statisztikák szerint pedig a magyar pesszimista, én személy szerint ezért sem hiszek benne. Persze, vannak, akik színes tintákkal álmodnak.