"A huszonéveseknek jó keresõprogramjuk van" IV. évf. 2-3. szám (2007. március-április)
Lehet-e tanítani, tanulni a szépírást? Mit szólnak a szomszédos termekben oktató tanárok? Kikbõl áll majd a Pázmány All Stars? Ezekre a kérdésekre is válaszol Lackfi János költõ, író, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékének tanára, aki a piliscsabai bölcsészkaron kortárs magyar irodalmat is tanít; emellett a Kreatív Írás Programot vezeti, hallgatói közül pedig többen is a kortárs irodalom elismert alkotói lettek.
Mikor elõször hallottam a Kreatív Írás Programról, egy laza szellemi műhelyt képzeltem el. Pedig nem egyetlen szeminárium ez, és nem is afféle önképzõkör, hanem komplex kétéves képzés, öt elõadással, kilenc gyakorlati kurzussal, összesen tizennégy tanegységgel, végén szigorlattal. Lassan harmadik éve működik a program, ketten csináljuk Vörös István kollégámmal, most szeptemberben is indul új évfolyam.
Hogyan tanítható az írás? Létezik rá tanterv? Minden művészeti ágnak van egyetemi szintű, ötéves képzése - kivéve az irodalmat. Mintha csak az írók, költõk csupa ösztönös õstulkok, hályogkovácsok lennének, akik véletlenül eltrafálják idõnként a szarva közt a tõgyét. Úgyhogy természetesen megpróbálunk úttörõként felépíteni saját tapasztalataink és olvasmányaink alapján egy következetes tantervet. Túlnyomórészt gyakorlati tárgyaink vannak, ezek során egymásra épülõ rendszerben tanítjuk a költészet kötött formáit és modernebb technológiáit egyaránt. A prózaírás terén ugyanígy végigvesszük a különbözõ stílusokat, dramaturgiai, figurateremtési, cselekményvezetési módszereket. Igyekszünk mindezt jó hangulatban tenni, a szomszédos termekben oktató tanárok legalábbis azt mondják, kívülrõl hallgatva a kreatív írás igen vidám dolog.
És eredményes is: többen is "pályán maradtak" az egykori hallgatók közül. Még a korábbi idõkben, mikor Szépírás Műhely címmel egyetlen szemináriumom foglalkozott csak az írás mikéntjével, járt hozzám például Simon Márton, Ijjas Tamás, mindketten a Mozgó Világ folyóirat nívódíját kapták a 2004-es évben. De említhetnék más, nagyon tehetséges, a költészet mellett kitartó volt tanítványokat; örülök sikereiknek, de persze nem csak elitnevelés a célunk. Sokkal inkább az, hogy mindenki a saját szintjéhez képest tanuljon meg kicsit jobban írni, próbálja megtalálni a felkínált számtalan közül az egyéniségéhez leginkább illõ hangot.
Kizárólag formai stúdiumokról van szó, vagy szellemi-lelkialkotói "stratégiák" is elsajátíthatók? A költészetbõl pont ugyanannyi tanítható, mint bármely más művészeti ágból vagy sportból. Ha valaki szívós gyakorlással eljut a megfelelõ költõi-prózaírói "erõnlétre", valószínűleg jobban oldja majd meg költõi, tanári vagy akár "humán marketinges" feladatait, mint akinek kevesebb tapasztalat és eszköz áll rendelkezésére. A szellemi hangoltsággal, az íráshoz szükséges lelkiállapottal, az írással mint imádsággal, mint terápiával, mint létünkrõl való gondolkodással egy külön bevezetõ elõadássorozat foglalkozik. A Kreatív Írás Képzés hamarosan külsõsök számára is hozzáférhetõ stúdiummá válik, Pesten is meghirdetjük.
A mostani 20-25 éves költõgeneráció igen tekintélyes része startolt a Pázmányról, de amúgy is figyelemmel kíséred a pályakezdõket. Felfogható-e nemzedékként a mostani egyetemista korosztály? Hál'Istennek tényleg nem állunk rosszul. Az említetteken kívül például Babiczky Tibor vagy Svébis Bence is ide jár-járt, tervezünk is egy Pázmány All Stars irodalmi estet. Még jobb viszont a helyzet országos szinten: az ember csak kapkodja a fejét, annyi a komoly tehetség. Szemben a költészet halálát és egyéb egyiptomi csapásokat emlegetõ jóslatokkal, a mai huszonévesek tehetségesebbje írástechnikailag rendkívül profi, és elképesztõ sok mindent tud a kultúráról, még ha célja nem is feltétlenül egyfajta absztrakt "enciklopédikus" típusú műveltség elsajátítása. Internetes kifejezéssel élve igen jó keresõprogramjuk van, szívósan rávetik magukat minden õket érdeklõ információra. Újfajta, villódzó, dinamikus tudáseszmény ez.
Neked annak idején voltak-e hasonló egyetemi támpontjaid a költõi pályakezdésed idején? Magam Lator László műfordító-szemináriumára jártam, ahol nemcsak műfordítást lehetett tanulni, hanem költészeti tudást, fontos infókat, neveket lehetett beszerezni. A rendszerváltás lapalapítós õrülete persze meg nem ismételhetõ pillanat, de most sem panaszkodhatunk: zsongó, zsibongó univerzum a mai fiatal irodalmi élet is: tessék elmerülni benne! Igaz, ami igaz, némi értékelbizonytalanodást lehet tapasztalni, de hiszen ütközésekben csiszolódik ki az ízlés, hallgassuk élvezettel a dzsungel zsivaját, és válogassuk ki bátran a hangok közül kedvenceinket!
Lackfi János 1971-ben született, tizenhat éves kora óta publikál. Tizenkét saját könyve mellett több műfordításkötet szerzõje. Munkásságát 2000-ben József Attila-díjjal ismerték el. Áprilisban újabb gyerekverskötete jelenik meg, Törpe és óriás között címmel. Június elején kerül a boltokba Halottnézõ című regénye és a Kövér Lajos színre lép című meseregénye. Közben a Vígszínház ösztöndíjasaként drámát ír, és dolgozik következõ regényén.
* csak regisztrált, belépett felhasználóink részére
Vágy Az Év Írása 2007 Kritika kategória győztese. CSI Az Év Írása 2007 Interjú kategória győztese. Egy Ég alatt Az Év Írása 2007 riport kategória győztese. A pálya tartozéka A Pál Imre-emlékdíj 2007 győztese.