A svájci fiatalok kétharmada nem tesz érettségi vizsgát
Interjú Mauro Dell’Ambrogióval, a svájci Oktatási és Kutatási Titkárság vezetőjével
Takács Erzsi

A politika helyett az intézmények irányították a bolognai rendszer átvételét Svájcban, az intézményi verseny fenntartása érdekében pedig nem is egységesítették a tanterveket. Bologna tehát ott nem gátat jelent a felsőoktatás útjában, hanem lehetőséget a hagyományok követésére - mondta el az Aktív Szemszternek Mauro Dell'Ambrogio. Svájcban a műszaki és természettudományi területeken már-már elengedhetetlen a doktori fokozat, míg például az üzleti menedzserek esetében elegendő az alapképzés is, mégsem a diploma megszerzésére helyezik a hangsúlyt. A 16 éves lakosság mintegy kétharmada szakmai képzésben vesz részt és nem is érettségizik, hanem szakmai matúrát tesz le.

ASZ: Svájcban nem működik oktatási minisztérium. Ki irányította a bolognai folyamathoz való csatlakozást?
Mauro Dell'Ambrogio: A folyamat átültetése során az egyetemi és szakfőiskolai rektori konferencia játszotta a központi szerepet, a két szervezet szorosan együttműködött a kérdésben. Úgy gondolom azonban, hogy a bolognai rendszer sokkal inkább egy a felsőoktatási intézmények által közvetlenül irányított folyamat, mint politikai döntés eredménye kell hogy legyen. Világos azonban, hogy a politikai szféra is jóváhagyta a bolognai rendszert.

ASZ: Magyarországon egységes feltételek között működnek az egyetemek, főiskolák, a harmonizáció alkotja a bolognai rendszer megvalósításának kulcsát. Nem kívánják egységesíteni a svájci iskolarendszert?
M.D.'A.: Nem feltétlenül, nálunk a tananyagok meghatározása hagyományosan az egyes felsőoktatási intézmények feladata. Úgy véljük ugyanis, hogy éppen a nemzeti sokszínűség és ezáltal az intézmények között kialakult verseny kellett ahhoz, hogy a jelenlegi nemzetközi versenyhelyzetben is valóban innovatív képzéseket nyújtsunk.

ASZ: Működik egy ilyen változatos rendszerben a svájci egyetemek és szak főiskolák közötti átjárhatóság?
M.D.'A.: Igen, de természetesen nem automatikusan, tehát a hallgatóknak a szaktól és a főiskolától függően bizonyos krediteket meg kell ismételniük. A hasonló esetek azonban egyre ritkábbak, rendszerint az egyetem vagy a főiskola elvégzése után a munkaerőpiacon folytatják pályájukat a diákok.

ASZ: Egy 2009-ben készült tanulmány szerint a mesterképzésekkel ellentétben folyamatosan emelkedik az alapképzésekre jelentkezők száma Svájcban. A 2004-es évben még a diákok csaknem 85 százaléka valamely mesterképzésen tanult tovább, 2006-ra azonban ez a szám lecsökkent: csupán minden negyedik diák képezte tovább magát az alapképzést követően.
M.D.'A.: Nem is célunk, hogy növeljük a mesterképzésben tanulók számát, úgy gondoljuk ugyanis, hogy ezt a folyamatot a munkaerőpiacnak kell irányítania. Általános tendencia, hogy az egyetemen tanuló diákok többsége mesterkurzuson képzi tovább magát. Például az orvosi képzésben részt vevő diákok egy bachelor diplomával nem tudnának mit kezdeni, de a természet- és műszaki tudományok területén is aligha állnák meg a helyüket a diákok mesterdiploma nélkül. Az e képzéseken részt vevő hallgatók rendszerint a doktori fokozatot is megszerzik.
Akadnak azonban olyan területek is, mint az üzemgazdasági, az üzleti menedzseri vagy a banki adminisztrációs pozíciók, ahol a diákok a három éves képzés elvégzését követően kilépnek a munkaerőpiacra, és esetleg később térnek vissza a felsőoktatásba a területhez kapcsolódó mesterképzésre. Tehát szakonként nagyon eltérő a gyakorlat.

ASZ: Gyakorlatilag csupán az orvos és a művészeti képzés esetében korlátozzák a svájci fiatalok létszámát. Nem eredményez ez túl magas hallgatói számot az országban?
M.D.'A.: A svájci képzési rendszer sajátossága, hogy a többség, a fiatalok mintegy kétharmada 16 éves korában szakmai képzésen vesz részt, nem tesz tehát érettségit. Ez korlátozza tulajdonképpen a potenciális hallgatói létszámot, sokkal inkább, mint Európa más országaiban. Éppen ezért nagyon szelektív a svájci érettségi rendszer.
Eközben jellemző a rendszer áteresztőképessége, ahol a szakfőiskolák a szakmai képzés folytatását jelentik. A szakmai fejlődés általában a következőképpen néz ki: a kötelező iskolai tanulmányok elvégzését követően szakmai képzésben vesznek részt a diákok, és egy speciális érettségit tesznek le, például a villanyszerelők. Ez a szakmai matúra teszi lehetővé, hogy szakfőiskolára járjanak, ahol például mint elektronikai mérnökök szerezhetnek főiskolai diplomát.

ASZ: Magyarországon éppen az alapképzést sejtik a természettudományi területen alacsony hallgatói létszám okozta problémák megoldásának, hiszen a hároméves kurzus kevesebb kötöttséggel és áldozattal jár, mint az ötéves.
M.D.'A.: A svájci diákok esetében is alacsony a műszaki és természettudományi képzéseken tanulók száma, a külföldi hallgatók azonban messzemenően pótolják a hiányt. Az állam által igazgatott technikusi főiskolák esetében például az alapképzéseken tanuló diákok 25, a mesterképzéseken 35, a doktori képzéseken 65 százaléka az országhatáron túlról érkezik. Az egyetemek nemzetközi jellege jelenti tehát a svájci felsőoktatás egy látható előnyét. A hallgatók importja hagyomány az országban, a külföldi diákok pedig számos területen megoldják a fellépő hiány problémáját, vagy legalábbis enyhítik azt.

ASZ: Jelenleg a 30–35 éves európaiak harminc százalékának van egyetemi diplomája, és ezt az arányt 2020-ra negyven százalékra kívánja emelni az Európai Bizottság. Csatlakozik Svájc a hasonló uniós célokhoz?
M.D.'A.: Svájcban a felsőoktatáshoz tartozik egy magasabb szintű szakmai képzés is, amely igen széles körű és erős oktatást biztosít. Ebben az értelemben a svájci fiatalok csaknem 40 százaléka tanul a felsőoktatásban, akik tehát vagy az egyetemeken, a szak főiskolákon, vagy a magasabb színvonalú szakmai képzéseken vesznek részt. Ez utóbbi intézményi típus ugyan nem nyújt főiskolai végzettséget, diplomát annak eredeti értelmében, de fontos szerepet tölt be az élethosszig tartó tanulás során. Lehetőséget nyújt például a szakmunkások számára, hogy kiegészítő képesítéssel magasabb szintű képzettséget szerezzenek. Különösen elterjedt ez a képzési forma a gazdasági és az adózási területen.

ASZ: Számos magyar felsőoktatási intézményben a pénzforgalom egy része a kutatás-fejlesztési tevékenységből származik. Milyen a svájci egyetemek viszonya a K + F-fel?
M.D.'A.: Alapvetően minden svájci főiskola egyben kutatóintézmény is, éppen ezért nem is működnek az országban szeparált kutatóintézetek, mint Németországban, illetve nincs központilag meghatározott kutatói struktúra, mint Franciaországban. A kutatások hagyományosan a felsőoktatási intézményekben folynak: az alapkutatások az egyetemen, az alkalmazottak pedig a szakfőiskolákon zajlanak.

A 2008/2009-es tanévben a 150 ezer hallgató mintegy 85 százaléka tanult már a bolognai rendszerben indított képzéseken, 2008 őszétől minden szakot bevontak a rendszerbe, így ott az orvosképzés is átalakult.

ASZ: Svájcban jelenleg a GDP 2,99 százalékát költik a kutatásra. Ezzel az ország a 2010-es célokat meghatározó lisszaboni elvárásoknak is eleget tett - kevesek között.
M.D.'A.: Valóban szép eredmény, arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a befektetések kétharmada a magánszférából származik. Néhány számmal jelezve: a 13 milliárd franknak (körülbelül 9 milliárd euró), amelyet a kutatásra és fejlesztésre költenek Svájcban, 23 százaléka közéleti szereplőktől, tehát a szövetségi oldaltól és a kantonoktól, 70 százaléka azonban a magánszférától származik. A magánvállalatok és -cégek körülbelül 9,6 milliárdos (6 milliárd euró) összeget költenek K + F-re Svájcban, hasonló összeggel finanszírozzák a területet a cégek a külföldi leányvállalatok esetében is.
A kutatás-fejlesztésre fordított összegek esetében tehát nem az a kérdés számunkra, hogy mennyit fektet be az állam, hanem hogy a nagyvállalatok Svájcon belül vagy kívül ruházzák-e be azokat.

ASZ: A magyarok azt gondolnák, igen magasak a svájci tandíjak. Mennyit kell fizetniük a fiataloknak?
M.D.'A.: A svájciak számára a helyi viszonyokhoz mérten alacsony a tandíj, máshogy értékelik azonban a befizetendő összegek mértékét azok a külföldi diákok, akiknek a saját hazájukban nem kell tandíjat fizetniük. Nem szabályoztuk központilag a tandíjak mértékét, így azok különbözőek az egyes felsőoktatási intézményekben. Szemeszterenként átlagosan 500 eurót fizetnek a hallgatók, az életszínvonal fenntartásához azonban havonta legalább ezer euró szükséges.