Hat és fél ezerrel többen jelentkeztek a mesterképzésekre Idén is a tanárképzés a legnépszerűbb Sárközy Lea
Jelentősen nőtt a mesterképzésre jelentkezők száma, így ebben az évben nagyobb versenyre kell számítaniuk a második képzési szintet megjelölőknek. 2010-ben is a pedagógusképzés bizonyult a legnépszerűbb képzési területnek, idén azonban azt a gazdasági képzések követik, a bölcsészettudományi területre jelentkezők arányának csökkenése a harmadik helyre utasította vissza a tavalyi második legvonzóbb területet. A legtöbb jelentkezés az Eötvös Loránd Tudományegyetemre érkezett, a második helyet a Debreceni Egyetem foglalta el, csekély különbséggel megelőzve a Szegedi Tudományegyetemet.
A mesterképzésre jelentkezők 19 600 államilag támogatott helyre pályázhatnak, ez 1900-zal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Összesen 23 490 fő jelölt meg mesterszakot jelentkezési lapján, közülük nagyjából 21 ezer aspirál államilag támogatott helyre. További 2713 fiatal pályázik költségtérítéses mesterképzésre, tehát mindössze a jelentkezők 15 százaléka fizetne képzéséért első helyen. A nappali és levelező munkarend eloszlása nagyjából egyenlő. A hallgatók 52 százaléka jelölte meg a nappali képzést első helyen, 47 százalék pedig a levelezőt. A jelentkezők további 1 százaléka az évek során egyre inkább eltűnő esti munkarendben tanulna tovább.
A legnépszerűbb terület a pedagógusképzés A mesterképzésre jelentkezők közül legtöbben a pedagógusképzésben kívánnak tovább tanulni, csakúgy, mint tavaly. Ez részben a többciklusú képzési rendszerrel magyarázható, hiszen a tanárképzés mesterdiplomával zárul. A jelentkezők több mint negyede (25,2 százaléka) ezt a területet jelölte meg első helyen, tavaly ez az arány 26 százalék volt. A második legnépszerűbb terület idén a gazdaságtudományi képzési terület lett, ahova az összes jelentkező 17,2 százaléka pályázik. Tavaly arányaiban majdnem ugyanennyien vágytak erre a képzési területre, a jelentkezők 18 százaléka választotta célként, ám a kis növekedés, illetve a bölcsész szakokon tapasztalt többszázalékos visszaesés éppen elegendő volt arra, hogy megelőzze a tavaly hajszállal vezető bölcsészettudományi területet. Nem meglepő a helycsere, hiszen az alap képzés legnépszerűbb tudományterülete is a gazdasági képzési terület, amely bár idén valamelyest veszített a jelentkezői számából, még így is megőrizte helyét a dobogó legfelső fokán. Így borítékolni lehetett, hogy a mesterképzésre jelentkezők közül is sokan jelölik majd meg az említett területet, mint ahogy az alapképzésben a tudomány területi listán évek óta szintén előkelőhelyet elfoglaló bölcsészet- és társadalomtudományi területet is. E tudomány területek ugyan némiképp veszítettek tavalyi pozíciójukból, még így is a jelentkezők jelentős részét vonzzák, így a legnépszerűbb tudomány területeket összegző lista harmadik és negyedik helyén állnak. Előbbi az MA szakosok 15,5, utóbbi 10,4 százalékát vonzotta, míg tavaly előbbire 18,3 százalék, utóbbira 12,1 százalék pályázott. Növekedett azonban a műszaki területen meg hirdetett mesterképzésre jelentkezők száma, tavaly e terület az elsőhelyes jelentkezők 6,1 százalékát, idén már 8,2 százalékát csábította. Ezzel a műszaki megelőzte a tavaly még ötödik helyen szereplő természettudományi területet (6,4 százalék), amely idén a hatodik, 6,5 százalékkal. Meg kell jegyezni, hogy a művészeti területre jelentkezők aránya az újonnan meghirdetett mesterképzéseknek köszönhetően szépen növekedett, így a tavalyi 13. helyről idén a 11. helyre tornászta fel magát, a jelentkezők 2,4 százalékát vonzva. A tavaly holtversenyben 10. helyet elfoglaló sporttudományi és orvos- és egészségtudományi képzési terület közül pedig idén az utóbbi került ki győztesként, amely így 2,6 százalékkal a tizedik helyen áll. Legkevesebben a nemzetvédelmi és katonai képzési területre aspirálnak idén is, a jelentkezők 0,9 százaléka választotta ezt a speciális területet.
Tanár mesterszakra csaknem hatezer elsőhelyes jelentkezés A pedagógusképzéshez tartozó tanári mesterszakra 5879 elsőhelyes jelentkezés érkezett, ezzel messze a legnépszerűbb mesterszak 2010-ben. Több mint hatszor annyian jelentkeztek tehát a mesterszakos népszerűségi lista első helyén álló tanár szakra, mint az azt követő, második legkapósabb vezetés és szervezés mesterképzésre, ide 858 elsőhelyes jelentkezés érkezett. Harmadik helyen a nemzetközi tanulmányok szak áll (717), majd azt követi az emberi erőforrás-tanácsadó mesterképzés a negyedik helyen (711). Tavaly ugyanezen négy szak vezette a szakos toplistát, csupán a helyek közti sorrend változott némiképp, az emberi erőforrás és a vezetés és szervezés mesterszakok helyet cseréltek, 2009-ben ugyanis előbbi volt a második legnépszerűbb, utóbbi pedig a negyedik helyen állt. Az ötödik helyet a pénzügy mesterszak foglalja el 693 jelentkezővel.
Az ELTE-re jelentkeztek a legtöbben Az összes jelentkezést figyelembe véve – amely a felvételizők által az összes benyújtott helyre leadott felvételi igényt veszi számba – messze az ELTE a legnépszerűbb intézmény a mesterképzéses felvételizők körében, több mint 5200 jelentkezéssel. Az intézményi verseny dobogójának második helyén a Debreceni Egyetem áll, csekély jelentkezési számmal megelőzve a Szegedi Tudományegyetemet. Több mint 3000 jelentkezéssel büszkélkedhet a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem is, míg 2000 feletti jelentkezést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a gödöllői Szent István Egyetem produkált csak.
* csak regisztrált, belépett felhasználóink részére
Vágy Az Év Írása 2007 Kritika kategória győztese. CSI Az Év Írása 2007 Interjú kategória győztese. Egy Ég alatt Az Év Írása 2007 riport kategória győztese. A pálya tartozéka A Pál Imre-emlékdíj 2007 győztese.