Választás 2010 - felsőoktatás Tanárképzés ASZ VII. évf. 2-3. szám (2010. március)
Az országos listát állító pártok felsőoktatási koncepcióját kérdezte az Aktív Szemeszter, hogy a választások előtt képet adjon a felsőoktatás szereplőinek az őket érintő kérdésekben várható változásokról. A pártok öt, a felsőoktatással kapcsolatos, az utóbbi időben gyakran felmerülő kulcskérdésben fejtették ki véleményüket és terveiket, amelyeket külön, alfabetikus sorrendben, közlünk. A sokak számára váratlan módon országos listát állító Civil Mozgalom kidolgozott oktatási koncepciója a feltett öt kérdésből háromra tartalmazott válaszokat, két kérdés esetében a párt szerint nem párt-, inkább szakmapolitikai kérdésről van szó, így azokban nem kívánt állást foglalni.
Hogyan kívánja növelni a természettudományi tanárképzésben részt vevők számát? Változtatna-e a tanárképzés jelenlegi rendszerén?
Civil Mozgalom Szélesebb körű szakmai konzultációk szükségesek, hogy a képzésiigény-felmérés a valós követelményeknek meg felelően készüljön el. Jó előre tudni kell a természettudományi tanárképzésben lévő szükségletet, és akkor az „oktatási piac” fogja eldönteni a résztvevők számát! A hallgatókat a pedagógusi pálya érdekessé, vonzóvá tétele után kevésbé kell ösztönözni a természettudományi tanárképzésben való részvételre.
Fidesz A pedagógusképzés olyan terület, ahol indokolt megfontolni a visszatérést az osztatlan képzéshez. Emelni kell a belépési követelményeket, és kiemelt ösztöndíjat kell adni a hallgatóknak. Annyi pedagógusjelöltet kell felvenni, amennyire valóban szükség van, számukra viszont garantálni kell a biztos egzisztenciát adó elhelyezkedést is. A természettudományi tanárképzés helyzete speciális. Itt az alapoktól kell elkezdeni az építkezést. Át kell gondolni az óraszámok kérdését, az oktatásban alkalmazott módszertant, és jó lenne, ha az érettségi tárgyak között is megjelenne egy természettudományi tantárgy. Ez tekintélyt adna e területnek. Kényes kérdésről van szó, hiszen meg kell fontolni, lehet-e növelni az érettségi tárgyak számát, ki - kerülhet-e valamelyik tárgy a ma kötelezők köréből, illetve mi történik a szabadon választott érettségi tárgyakkal. Fontosnak tartom, hogy erről a kérdésről elinduljon egy szigorúan szakmai, őszinte pár beszéd, mert valóban súlyos gond a természettudományi műveltség háttérbe szorulása.
Jobbik 1)A bolognai rendszer eltörlésével olyan súlyos gond szüntethető meg, ami e rendszer eltörlése nélkül a természettudományos tanári képzés számára előbb-utóbb végzetessé válik. 2) A Jobbik a pedagóguspályát az iskolai erőszak visszaszorításával, a pedagógusok jogainak megerősítésével, a fizetések felemelésével, az iskola-és az osztályszerkezetek átalakításával, az alapfoktól a felsőfokig terjedő tanfelügyeleti rendszer bevezetésével, és a központi tantervvel kívánja védetté és vonzóvá tenni. 3) A Jobbik a kutatásokra fordítható összegeket a GDP 3 százalékára kívánja felemelni már középtávon is. Létre kíván hozni egy olyan koordináló szervezetet,amely összehangolja a kutatásokat. Ezen keresztül az állam és a piac is rendelhet kutatásokat az egyetemektől, amelyek kiemelt támogatást kapnak az ilyen munkáért. 4) A már jelen lévő ösztöndíjak mellé kívánjuk beépíteni azt az ösztöndíjkeretet, ami hallgatókat, végzett egyetemistákat, PhD-hallgatókat támogat, amennyiben magyar egyetemeken vagy a magyar állam javára végeznek kutatásokat.
LMP A természettudományi tanárképzésben részt vevők száma akkor fog emelkedni, ha az oktatáspolitika a közoktatásban tanulók szélesebb köreiben lesz képes felkelteni az érdeklődést a természettudományok iránt, illetve a jelenleginél vonzóbbá teszi a pedagóguspályát. A közoktatási programunk célja a közoktatás minősé gének javítása. Ehhez nem nélkülözhető a jól felkészült pedagógus sem. E cél eléréséhez egyrészt szükségesnek tartjuk a tanárképző felsőoktatás minőségbeli egyenetlenségeinek kezelését, a tanári mesterszakok akkreditációjának felülvizsgálatát. Másrészt gondoskodni kell arról, hogy a diploma utáni továbbképzések rendszere valóban a pedagógusok szakmai fejlesztését lássa el. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a pedagóguspálya vonzereje javuljon a szakma társadalmi megbecsültségének emelkedésével. Ehhez elsősorban a jobb munkafeltételeket biztosító és a szakmai elhivatottságot támogató iskola, és a pedagógusbérek mielőbbi növelése szükséges.
MDF Az MDF a mennyiségi képzés helyett a minőségi képzés pártján áll. Ezért az a véleményünk, hogy a tanító- és tanárképzésben részt vevő intézmények számát 25 százalékkal csökkenteni, a hallgatók felkészültségét pedig ezzel párhuzamosan növelni kell. A pedagógusképzésbe felvételiző diákokat pedig a pedagóguspálya vonzóbbá tételével kívánjuk ösztönözni a bérek emelésével és a munkakörülmények javításával. Emellett fel kell építeni a pedagógia belső felelősségi rendszerét, ki kell alakítani (újra) a megfelelő szakmai és adminisztratív ellenőrzés, a teljesítménymérés rendjét, de minden illetéktelen külső beavatkozást, felesleges adminisztrációt meg kell szüntetni!
MSZP El kell érni, hogy a pedagógus életpálya valódi szakmai karrier lehessen.A pedagógusok továbbképzését a pedagógusképző felsőoktatási intézmények felelősségévé és jogává kell tenni. Ezzel együtt meg kell oldani a képzés és továbbképzés nemzetközi akkreditációját és a képzések hatékony kormányzati ellenőrzését. A képzésbe és továbbképzésbe a felsőoktatási intézmények bevonhatják a jó gyakorlatot kialakított közoktatási és továbbképző intézményeket. A tanári munka lehetséges minőségét a tanári pályára jelentkezők képessége, a tanárjelöltek kiválasztódása és a tanárképzés színvonala alapvetően befolyásolja. A közoktatásban legjobban teljesítő országok gyakorlata alapján ki kell dolgozni a pedagógusképzésbe történő bekapcsolódás feltételeit, valamint meg kell vizsgálni az egységes, osztatlan képzés bevezetésének lehetőségét. A hátrányos helyzetű iskolákban meghatározott ideig munkát vállaló pedagógusjelölteknek kiemelt ösztöndíjat kell adni tanulmányaik végzése alatt.
* csak regisztrált, belépett felhasználóink részére
Vágy Az Év Írása 2007 Kritika kategória győztese. CSI Az Év Írása 2007 Interjú kategória győztese. Egy Ég alatt Az Év Írása 2007 riport kategória győztese. A pálya tartozéka A Pál Imre-emlékdíj 2007 győztese.