Vágy
Könyvajánló
Kovács Emese
V. évf. 1. szám (2008. február)

Az Év Írása 2007 Kritika kategória győztese.

André vagyok. Nem bírom, se nő nélkül, se nővel. Kellenek, elölről, hátulról, liftben, ágyban, réten. Szeretőm van, feleségem (is), előző és következő szexuális kapcsolatom. Kell az összes, szeretem is Őket, meg gyűlölöm is (a feleségemet is). Teniszcsillag vagyok, és miniszterhelyettes, meg férj és szerető. Erzsébet azt akarja, hogy vegyem el, de hát nős vagyok, Ő meg férjes, akkor meg minek hisztizik. Klára meg a gyerekkori osztálytársammal kavar. Féltékeny vagyok, és ebben is feloldódik kínzó vágyam, mert ezt is akarom, mert kell, mert szörnyeteg vagyok. Lefekszem idegenekkel és a szeretőm is és a feleségem is, meg az ismeretlenek is egymással. Ez felkavar. Néha fehér fogunkkal véresre harapjuk egymást vagy verekszünk, mert nem bírunk a vágyunkkal, mely Szabó Lőrincet idézve: óriásokként rázzák, keverik bennünk a világot. Próbálom rendezni a viszonyom. Nem tudom. A feleségem válik, a szeretőm féltékeny a feleségemre és fordítva. Fáradt vagyok. Rendszerváltást akarok, emberekért felelek, nagy terveim vannak, de e helyett, minden nap vaginába zuhanok. bűntudatom van, és nem tudok válaszolni a kérdésekre. Erzsébet vagyok. Nős férfit szeretek, nem akarom, hogy az legyen, pedig csak használjuk egymás testét... Férjnél vagyok, bármit elérek és megkapok, ügyvéd vagyok. Testre vágyok, megalázni akarok, és megalázott lenni. A vágy a drogom. Uralkodom, a testem az eszközöm, elszabadítom és megtagadom. Démon vagyok, kísértek az életedbe. Rita vagyok. Feleség vagyok. Gyanakszom. Mindig is ezt tettem. Minek mentem hozzá? Nem tudom, pedig már régen érzem, hogy fájni fog. Néha én is megcsalom. De Ő mindig. Utálom a telefonját. Utálom, mert az is hazudik, és beférkőzik kettőnk közé. Utálom a férjem, mert annyira szeretem, hogy nem tudom elhagyni. Pedig elválunk. Elválok, kész vége. Klára vagyok. Nem tudom, ki vagyok. Ragaszkodom hozzá. Nehéz Vele. Nem akarok összeköltözni, csak az én bögrémet mosogatom el, nem akarok kötődni, de szükségem van rá. Ártatlan vagyok, védtelen kislány vagyok, vigyázz rám. Majd én segítek, majd én megoldom a problémáit. Mással is vagyok, előrevisz talán. Nem tudok kielégülni a kilencedik emeletig, nem tudom, mit akarok. Én vagyok. Kellett a könyv, mert szeretek birtokolni. Vágytam rá. És végre az enyém lett. Azt hittem nem tudom lerakni, hatalmas tábla csokoládékat tankoltam fel, hogy ez most jó lesz. Negyven oldalig bírtam. Teljesen kiborított és felkavart. Nem a szexualitás, ami a fülledt oldalakból kicsöpögött, hogy hogyan és hányszor és kivel, hanem a morál... A szüleim elváltak. Azóta hányok a megcsalástól, attól, hogy ez mennyire természetes mindenkinek: férjnek, feleségnek, szeretőnek, barátnak-barátnőnek. Nem érdekel Freud, és az evolúciós fejtegetések, és nem érdekel mennyire elsöprő a Vágy. Nem érdekel, hogy mennyire nem számít, mert igen is számít. A másik nem tisztelete, önmagunk nem tisztelete. És sérül mindenki, aki kezdte, aki folytatja, aki gyerek, aki tudja, aki gyanakszik. A könyv jó, nagyon jó. Majdnem olyan jó Bolgár György, mint Kundera. És remélem nagyon, hogy az egészet csak kitalálta és nem igaz egyetlen sora sem, mert egyikük sem érdemelné meg.