A pálya tartozéka
Pinczés Zoltán
V. évf. 1. szám (2008. február)

A Pál Imre-emlékdíj 2007 győztese.

Hatvannégy percig bírtuk... Fiatal, sikerre éhes válogatottunk addig volt méltó partnere a török nemzeti tizenegynek. Azután összezuhantunk. Hiába az olaszok és a bosnyákok elleni siker, megint szégyenkezve kellett elhagynunk a pályát... A vége sima három oda. Végül is papírforma. Vagy mégsem így van? Na, álljunk meg egy szóra. Mégis büszkék lehetünk rájuk!? Ez most nem csak rajtuk múlt. Bizonyos Stuart Dougal hihetetlen hibája okozta, hogy újabb csatát vesztettünk a törökök ellen. Mikor Gera egyedül törhetett kapura, s a kapus elhúzta a lábát a tizenhatoson belül, már nyúlhattunk a pezsgőért. Kiállítás! Tizenegyes! Az egész stadion némán figyelte, ahogyan a skót bíró a sípjába fúj, majd előveszi a piros lapot, s leküldi a pályáról... Gerát!
A legalább 40 méterre takarásban álló játékvezető úgy ítélte meg, hogy feldobta magát, s így második sárga után kiállíthatja őt. Megdöbbenve, tehetetlenül figyeltük... ezután nem volt egy súlycsoportban a két csapat, az eredmény ismert...
De hogy kerül ide egy ilyen amatőr bíró? Miért nem küldenek egy olyat, aki ért a dolgához? Pedig jobbak voltunk addig. Pedig vezettünk volna, ha helyesen ítél. Pedig, pedig, pedig.
A helyzet az, hogy a sípmester is csak ember. Ergo ő is hibázhat. Nem ez az első eset, s nem is az utolsó.
Ahhoz, hogy ilyen és ehhez hasonló esetekkel találkozzunk, nem is kell meszsze mennünk. Elég, ha csak a tavalyi vb-re gondolunk. Az angol Graham Poll legalább ekkora - ha nem nagyobb - hibát vétett, amikor a horvát-ausztrál csoportmeccsen csak három (!) sárga után állította ki a horvát Simunic-ot. De régebben is voltak fatális bírói tévedések - habár egyes esetekben a "tévedés" szó nem feltétlenül helytálló... Ezt ki-ki döntse el maga.
A következő esethez vissza kell mennünk egészen 1929-ig. Ekkor a Ferencváros az akkori szokásoknak megfelelve külföldön túrázott. Az úticél Dél-Amerika, Uruguay. Az ellenfél az uruguayi nemzeti tizenegy. A Fradi szenzációs játékkal még a 90. percben is 3-0-ra vezetett, de ezután az uruguayi (!) játékvezető ámokfutásba kezdett. Előbb megadta az uruk gólját, melyet a megelőző támadásban a labda - a korabeli tudósítások szerint - egyértelműen elhagyta a játékteret. Ami ezután következett, az minden képzeletet felülmúl. Barátságos mérkőzésen a 97. (!) percben egy ártalmatlan szituációban 11-est ítélt - állítólag a védő kezére pattant a labda -, melyet az uruk 7 (!) méterről lőttek a magyar kapuba. S a mérkőzést csak a 101. percben fújta le. Az eredmény azonban a bíró minden törekvése ellenére sem változott, így a Ferencváros klubcsapata legyőzte - idegenben - 3-2-re az egy évvel ezután világbajnoki címet szerző uruguayi válogatottat.
S persze - többek között - egy játékvezetői hiba - is - hozzájárult labdarúgásunk legfájóbb vereségéhez. 1954-ben vagyunk, Svájcban, a vb döntőjén. 87. perc, az eredmény 3-2 az NSZK javára. Tóth Mihály tökéletes jobb oldali beadására Puskás Ferenc mesterien csapott le, s a tehetetlen Toni Tureket becsapva a hálóba juttatta a labdát. 3-3. Vagy mégsem. A partjelző, a walesi Mervyn Griffith jelzésére a játékvezető, az angol Bill Ling les címén érvénytelenítette a találatot. Ezzel az NSZK lett a világbajnok... "A bíró először megadta a gólt. Már a kezdőkörben álltunk, amikor a partjelző felemelte a zászlóját. Ezt sosem fogom neki megbocsátani. Majdnem egy perc telt el a gól óta! De mit tehettünk volna? Mégsem verhettük össze a walesit a pálya szélén..." - Puskás Ferenc.
A leghíresebb bírói tévedés egyöntetű vélemények szerint egyértelműen az "isten keze" néven elhíresült eset. Aki nem ismerné: az 1986-os vb negyeddöntőben Argentína az angolokkal csapott össze. A második félidőben 0-0-ás állásnál az "isteni" Diego Maradona kézzel juttatta Peter Shilton kapujába a labdát. Mindenki megdöbbenése és az angolok tiltakozása ellenére a tunéziai játékvezető, Ali Ben Naceur gólt ítélt. A később - a Pelével együtt a XX. század legjobbjává választott - Maradona a futballtörténelem egyik legnagyszerűbb gólját szerezte. S mivel az angoloknak csak a szépítésre futotta, az argentinok jutottak tovább, majd egy héttel később a világbajnoki címet is bezsebelték. És folytathatnánk a sort...
A bíró a pálya tartozéka, szokták mondani. S valóban, nélkülözhetetlen, hiszen kell valaki, aki kezében tartja a játék irányítását. S néha pontosan úgy, ahogy a támadó ordító helyzetben a kaput sem találja el, a játékvezető is képes egyértelmű szituációkban tévesen ítélni, kivívva ezzel a játékosok és a szurkolók ellenszenvét. Azonban a labdarúgás szabálykönyve világosan kimondja, hogy "a bíró döntése minden esetben végleges és utólag megmásíthatatlan". Persze kiskapuk, mint mindenhol, itt is vannak...