Zártkörű tiltakozás

III. évf. 6-7. szám (2006. Október-november)

Tüntetésre sétálok az esti város érdektelen csendjében.

Végül a Gellért téren felfedezem a fehér pólóban feszítõ fiatalok csoportját a híd mellett. Elindulok feléjük. Néhány lépéssel beveszem magam a járdán várakozó sokaságba. Már a pólók feliratait is ki tudom venni: "Mondj te is nemet a tandíjra!" Szóba elegyedek néhány diákkal. Kicsit bizonytalanok abban, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt mindannyian - természetesen a tandíj ellen tüntetünk. Kell ennél több? Mindenki derűs és vidám. Határozottan az az érzésem, hogy egy középiskolai osztálykiránduláson vagyok. Végre sikerül elcsípnem egy szervezõt. Százfelé figyel. Rám alig. Fél szeme a kamerákon, miközben a kezembe nyom egy sárga csuklószalagot. Üdvözült mosollyal rohan is tovább nyilatkozni a médiának. Egy másik narancs pólós angolul beszélget egy idekeveredett külföldivel. Jókat kacagnak közben. Egy biciklis próbál átverekedni a járdát eltorlaszoló diákokon. "Ez mind nagyon szép - kiáltja kissé türelmetlen hangon -, de átengednétek?" Szeretnék többet megtudni az egyetemistáktól, hogy miért vannak itt. Kérdéseimre zavaros válaszokat kapok, Zsolttól Tamáson át Attiláig küldözgetnek. A híd már elsötétül. Magyar zászlók lengedeznek, olykor-olykor rázendítenek a Magyarország... kezdetű dalra. Elgondolkozom, vajon miért nem az egyetemek zászlóit lobogtatják. Szép lenne. Sietve fáklyákat kezdenek osztogatni. Nehezen boldogulunk velük. Csatlakozom egy társasághoz, kiderül, hogy õk csak szolidaritásból jöttek, a lányuk az ELTE-n tanul. Fáklyájuk van, sárga karszalagjuk viszont nincs. A szervezõk leküldik õket a hídról. Csak az léphet fel, aki regisztrált. Az osztálykirándulás kezd spiritiszta szeánsszá válni. Csak a beavatottaknak. Mire a híd közepére érünk, már mindenkinek tele a haja, ruhája pernyével. A hídra felmásznak a fotósok, kamerások járkálnak a fáklyát lengetõ diákok között. Mintha fotósból több lenne, mint tüntetõbõl. Aztán beszéd, József Attilavers, dalok, beszéd. Nehéz találnom valakit, aki tudja, hogy kit is hallgatunk éppen. Hirtelen a szónok is elhallgat, kell néhány perc, mire újra van erõsítés. Türelmesen várakozunk. A fotósok fotóznak. Befejezõ beszéd és felbömböl a Virágok közt veled lenni... Szeretem ezt a dalt. A többiek lehet, nem annyira, mert senki nem énekel. Lehet, hogy nem ismerik? A szónokok és a tüntetõk között van pár év különbség. Homokos vödrökbe fullasztjuk a fáklyáinkat, és ki-ki elindul a maga dolgára: koleszbe, szülinapi buliba. Kérdezem a szervezõket, elégedettek-e. Elégedettek. Nem akartak nagy felhajtást, nem is lett.
Én is lesétálok a hídról. Öt perccel késõbb már járnak a villamosok.