Pillanatképek az 1956-os forradalomból

III. évf. 6-7. szám (2006. Október-november)

Korábbi lapszámainkban a szegedi, debreceni, soproni 1956-os egyetemi eseményeket mutattuk be. Most egy-két színes történetet közlünk, vidékrõl.

Ötven év távlatából most történészek értelmezik a forradalom és szabadságharc kirobbanásának okait és hatásait. Sok közöttük még egyetemistaként élte át a "rohanó idõt". Az azóta eltelt évek újabb és újabb elgondolásokat és megoldásokat tárnak elénk. Az egyre sokasodó kérdésekrõl nem is beszélve. Ki mit csinált októberben Magyarországon? Vannak, akik pontosan tudják, mások levéltárakba járnak felfrissíteni az emlékeket, megint mások ötven éve folyamatosan felejtenek - tudatosan.
Az '56-os egyetemisták kirobbantói és életben tartói voltak a forradalomnak. Elõször csak beszélgettek, aztán vitáztak. Késõbb megfogalmaztak és érveltek - olykor agitáltak. Szónokoltak és röpiratokat osztottak. Tollat vagy fegyvert ragadtak. Védtek és támadtak. Kitartottak vagy megijedtek. Lõttek és öleltek. Szerettek és dühbõl bíráskodtak. És voltak, akik az utcán maradtak - örökre. Harcoltak, ám nem mindig tudták, miért és kik ellen. Érdemes vidékre is tekinteni. Ez a rövid írás pillanatképeket mutat '56 õszérõl.

A miskolci robbanás

Ungváry Rudolf Miskolcon tanult. "Azt akartam, hogy a rendszer, mely bedeszkázta fölöttem az eget, úgy, ahogy van, tűnjön el!" - mondja. Kollégista volt, egy nyolc négyzetméteres szobában lakott. Hét másik hallgatóval voltak összezsúfolva - ez aztán a forradalmi élettér! Tudtak egymás minden rezzenésérõl. Úgy tűnik, mintha az egész ország így lett volna október végén. Egymástól távol esõ vidékeken egyszerre fogalmazódtak meg egyazon politikai és gazdasági követelések az egyetemisták körében. 1956 õszén a magyar társadalom jelentõs részének lelkiállapota ugyanolyan volt.
Vidéken azonban a szovjet-kommunista elnyomás hatásait sokkal jobban érezték saját bõrükön azok a fiatalok, akiknek családjuk történetében elõször adódott meg, hogy diplomát szerezzenek. A falusi családból származó egyetemisták lélekben mélyebb sebeket szereztek. A miskolci példa jól mutatja, hogy akár egy nap alatt is lehet "forradalmat csinálni". Október közepén Szegeden már független diákszervezet jött létre. Az északkelet-magyarországi bányászvárosban azonban a Kommunista Párt által irányított ifjúsági szervezetben ez föl sem merült. Október 17-18-ig úgy tűnt, Miskolc nem akar változtatásokat. Végül megengedték, hogy gyűléseket lehessen tartani. Ungváry Rudolf visszaemlékezése szerint ennek hírére pillanatok alatt minden évfolyamon megindultak a gyűlések, külön-külön.
Késõbb a Diákparlamenti Nagygyűlésen robbant az idõzített bomba. Az addigi szocio-kulturális tér pillanatok alatt megváltozott. 23-ára megszületett a 17 pontos követelés, amelyet az egyetemisták további politikai pontokkal egészítettek ki. Ekkor Budapesten már követelték a műegyetemi pontok kihirdetését a Magyar Rádióban. Október 23-án reggel a Szabad Nép vezércikke a "politizáló ifjúságot" dicsõítette, és ekkor még bajtársként emlegette õket. Mivel õk is a szocializmus demokratizálásáért harcoltak - a magyarázat szerint. A pártlap látszólag egyetértett az egyetemisták legtöbb követelésével. Persze kínosan ügyeltek azokra a célkitűzésekre, melyek egyenesen szembe mentek a párt politikai elképzeléseivel. Érdekes, hogy az egyetemisták így egyfajta lépéselõnyre tettek szert, hiszen a politika hivatalos lapja segítséget és bizonyos védelmet nyújtott nekik. Kiharcolták az "elismerést", még ha ez a félelmetes tömegükbõl fakadó tehetetlenség miatt történt, akkor is.

A tömeg

"Ugyanezen a reggelen a Műegyetem kari bizottsági szobáiban már készen, stencilezve várt egy csomó felhívási szöveg a délutáni felvonulásra" - olvasható Erdélyi Tibor építész visszaemlékezésében. Több beszámoló szerint oldott, márciusi hangulat uralkodott. Mire a tüntetéshez megkapták az engedélyt, már a Budafoki úton végig álltak az egyetemisták. Kart karba öltve haladtak mámoros hangulatban. Nem kiabáltak, a hatalmas tömeg önmagában is beszédes volt. Délután aztán több irányból indult tüntetés. A tömeg nõttön-nõtt; levelezõs hallgatókkal és munkásokkal is bõvült.

A futár

Czájlik Péter, a soproni erdészeti technikum hallgatója - 16 évesen a budapesti hírek hallatára már tartott a fõváros felé, hogy a Műegyetemen átadja a helyi egyetemisták által összeállított követeléseket. Kalandos, izgalmas vonatozás várt rá. Megbíztak benne; "õ képes arra, hogy megcsinálja" - mondták. "Tudtuk egymásról, ki esik le a lóról és ki marad nyeregben" - meséli Péter. Együtt vadásztak és tanultak elõtte évekig. Összejártak és tudtak egymás politikai nézeteirõl. Egyszerűen szólva: ismerték egymást.
Elmesélése szerint Gyõrben már le kellett szállnia a szovjet laktanyánál, mivel nem lehetett tudni, mennyire szigorú az ellenõrzés. A zsebében ott lapult a tizenkét pont. Október 24-én a határõr kiskatonák Komáromban feltették egy Bécsbõl érkezõ hajóra. Egy éjszaka elteltével így ért a Bem rakpartra és onnan a Műegyetemre. Nem beszélt senkivel, csak hallgatott, hiszen nem lehetett tudni, ki miért, honnan és hová utazik ezekben a napokban. Kilométerrõl kilométerre az járt az eszében: van egy feladat, melyet teljesítenie kell, hiszen egyetemista társai bíznak az õ sikerében. Õ volt az egyik közvetítõ Sopron és Budapest között.

A forradalmár villamost vezet

Vissza Miskolcra. Október 25-én az egyetem területén nagy tömeggyűlést szerveztek. "A diósgyõri munkásságot mi vezettük be az egyetem területére, hogy ne a városon belül tüntessenek" - meséli Ungváry Rudolf. A Lenin Kohászati Művek is képviseltette tehát magát az egyetemisták által szervezett megmozduláson. Másnap aztán elszabadult a pokol. A megyei rendõrkapitányság épülete elõtt a tömegbe lõttek. A bányászok és munkások ostrom alá vették az intézményt. Ekkor már az egyetemisták is tehetetlenek voltak. A tömeg elfoglalta az épületet, és a vélt felelõsök közül többeket a helyszínen felkoncoltak. Miskolc így vált a vidéki tüntetések fõszereplõjévé. Az erõszakszervezet összeomlott. Ungváry Rudolf úgy meséli, az egyetemisták az elhagyott kaszárnyákban állig felfegyverezték magukat a következõ napokban. "Õrzászlóaljak alakultak és a közintézményeket védtük" - egyfajta rendfenntartói szerepet láttak el. "Még a villamosokat is műszaki egyetemisták vezették, mert aki azelõtt egyenruhát viselt, az nem mert kimenni az utcára dolgozni" - folytatja. Az õ tevékenységük tehát akár forradalomellenesnek is tekinthetõ. Mégis azon dolgoztak, hogy az ország élete minél zökkenõmentesebben folyjon. Az õ jelenlétüket mindenki elfogadta és támogatta. Fellépésük nyugtatóan hatott a lakosságra.

Olykor bonyolult és összetett feladatokat kellett ellátniuk '56 egyetemistáinak. Nem egyszerűsíthetõ le történelmi szerepvállalásuk a "lázongó ifjúság" vagy az "utcára vonuló néptömeg" elnevezések szintjére. A magyar társadalom életét mélyen megváltoztatták tetteikkel. Nyomot hagytak maguk után, és hagyták, hogy a történelem is nyomot hagyjon rajtuk.