|
|
VII. évf. 6. szám (2010. november)
Változások magyar módra
Új törvény készül a felsőoktatásban
VII. évf. 6. szám (2010. november)
Többek között az egy oktatóra jutó hallgatói létszám maximalizálásával szeretnék javítani a hazai felsőoktatás minőségét, az egyetemi karok esetében 25 fős limitet írna elő a felsőoktatási törvény vitaanyaga. Hasonló korlátozás nincs például Berlinben, az ottani Humboldt Egyetemen mégis 12 hallgató jut egy professzorra, oktatóra. Míg hasonló limitet a finnek, az észtek, a norvégok, a britek, a bécsiek és a berliniek sem vezettek be, az egyes országok igen eltérő megoldásokat dolgoztak ki a hallgatói képviseletre, illetve a vizsgázási lehetőségekre, mely területeket szintén érinti az oktatási kormányzat koncepciója.
|
 |
Kétszer ennyi kiemelkedő tehetség van
Interjú Szendrő Péterrel, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökével
VII. évf. 6. szám (2010. november)
Ma a tudományos diákköri (TDK) tevékenység, illetve a helyi és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia, az OTDK legnagyobb feladata, hogy a felsőoktatás tömegesedésének, elszemélytelenedésének, a Bologna-folyamat széttöredeztető hatásának feltételei között is jobb helyzetbe hozza, folyamatossá, hatékonyabbá tegye a mester-tanítvány viszonyt - mondta el az Aktív Szemeszternek Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke. A jövő tavasszal jubiláló, 30. alkalommal megrendezendő OTDK kapcsán kiemelte: a magyar felsőoktatásban a jelenlegi mintegy 15 ezer tudományos munkát végző TDK-sal szemben legalább kétszer ennyi kiemelkedő tehetség rejlik. A készülő felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban elmondta: a doktoranduszok között a legjobbaknak biztosítani kell plusz egy évet, ha nem tudják befejezni kutatásaikat a három év alatt.
|
 |
|
|
|